3.fejezet

Luhan

Azon a napon, mikor Minseok otthagyott Legendás lények gondozásán elhatároztam, hogy bármit meg teszek annak érdekében, hogy rájöjjek miért mondta azt, amit. Fogalmam sem volt, hogyan fogom kivitelezni a tervem, de úgy éreztem valamit elrontottam és helyre akartam hozni. Már vagy egy hét eltelt, az az óra óta és én minden adandó alkalommal megpróbáltam közelebb kerülni Minseokhoz... Mármint az első célom az volt, hogy normálisan el tudjunk beszélgetni, mint régen. Igazából ez egész lehetségesnek tűnt, mert Baekhyun egyre többet lógott velünk így, hogy most már Chanyeollal és Chennel IS jóban van. Ettől függetlenül szerintem engem még mindig nem kedvel, de általában odahozza hozzánk Minseokot is.
Épp Hagrid kunyhója felé sétáltam, mert segítség kellett egy esszémhez, amiben a sárkányokról akartam írni. Gondoltam ő otthon van a témában. Viszont útközben megláttam nem sokkal a kunyhó mellett, a Tiltott Rengeteg szélénél ülni egy alakot. Kicsit jobban megfigyeltem, és hát persze, hogy ki volt? Minseok. Gyorsan megfeledkezve a sárkányokról irányt változtattam és felé indultam. Mikor már egész közel voltam, észrevehette, hogy ott vagyok, mert felemelte tekintetét a könyvéből. Egy darabig csak figyeltem mosolyogva, míg végül meg kérdezte, hogy akartam-e valamit.

- Um...csak megláttalak és gondoltam köszönök! Egyébként mit olvasol? - próbáltam beszélgetést kezdeményezni.

Minseok

Nagy örömömre vagy bánatomra nem is tudom, egyre többet láttam Luhant. És valamilyen oknál fogva Baekhyun volt a hibás. Itt mondogatja, hogy mennyire nem bírja, meg nem akarja hogy beszéljek vele, erre fel ő csak azt nézi, neki milyen jó, hogy most már oda mer menni Chanyeolékhoz mert tök jóban van Chennel is.... Na szép.... és még engem is elrángat.
Annyira nem beszéltünk Luhannal mikor egy társaságban voltunk, de éreztem, hogy valami változni fog. És nem tudom, hogy ez jó-e vagy nem.

Egyik nap kiültem tanulni Hagrid kunyhójától nem messze a szabadba, mert ott sokkal nyugisabb minden. Mindig is voltak gondjaim a sötét varázslatok kivédésével, általában baromi sokat kellett tanulnom, hogy sikerüljön akár csak egy varázslat is. Nem értem miért nincs ennyire érzékem hozzá.

Elmerültem a tanulásban és egyszer csak valaki közeledésére figyeltem fel. Luhan volt az. Megvártam, míg odaér hozzám és elmondja, amit akar. De ez nem történt meg, mert csak aranyosan mosolygott rám. Miután megkérdeztem mit szeretne végre megszólalt.

- Igazából tanulok, nem olvasok.... - motyogtam halkan. Jelenleg nem tudtam eldönteni, hogy van-e kedvem Luhanhoz vagy nincs.

Luhan

- Mit tanulsz? Esetleg kell segítség? - kérdeztem csillogó szemekkel, mert úgy éreztem végre találtam valamit, amivel kicsit javíthatok a helyzetünkön. Fejjel lefelé nem láttam, mit tanul, de nagyon remélem, hogy nem gyógynövénytant vagy ilyenek, abból nem vagyok jó. Ahogy így figyeltem Minseok-ot, észrevettem, hogy nagyon vékony. Emlékszem mikor megismerkedtünk még kis pufók volt, azért is neveztem Baozinak. Vajon nem rég fogyott le hirtelen, vagy ez hosszabb folyamat volt, csak én nem voltam ott, hogy lássam?

Minseok

- Umm.... sötét varázslatok kivédését.... - kicsit zavarba jöttem, mert féltem, hogy Luhan kinevet, ha megtudja, hogy az nem megy nekem. Végtére is nem ez lenne az első, hogy valaki nevet rajtam...
Lehet, hogy kicsit sokáig tartott válaszolnom, de végig azon gondolkoztam, hogy mit feleljek... A segítség jól jönne, de nem merek Luhanhoz megint közelebb kerülni...

- Ha esetleg tudsz segíteni, az jól jönne... - ismételten motyogtam, mivel akaratom ellenére is ez a mondat jött ki, ezzel egyre jobban ellentmondva az eddigi viselkedésemnek Luhan felé... Ajj már nem hiszem el. Térj magadhoz ember, döntsd el, mit akarsz...

Luhan
Ahogy kimondta, nem tehettem róla, de egyből az jutott eszembe, hogy semmit sem változott 5 év alatt. Pont ugyanolyan félénken nézett rám, mint mikor kinyitottam neki az ajtót. És bár sokat fogyott és az arca is beesettebbnek tűnt, újból arra gondoltam, hogy megnyomkodnám baozis pofiját. De inkább visszatartottam ezt a furcsa kényszerem és leültem mellé a fűbe.

- Mi az, ami nem megy?

 Minseok

Rövid gondolkozás után megpróbáltam elmagyarázni Luhannak amit nem értek és nem megy. Igazából nem értem minek volt nálam a könyvem, és minek abból próbáltam tanulni, mikor Luhan elmondása szerint a tankönyv nem segít semmit. Legalábbis a sötét varázslatok kivédésében nem. Azt érezni kell. Ahogy Luhan elkezdte magyarázni az egészet, láttam rajta, hogy nagyon élvezi, és csodák csodájára sokkal egyszerűbben magyarázta el, mint Lupin professzor. Pedig ő jó tanár.

A végére nagyon örültem, hogy sikerült megtanulnom és hálát adtam az égnek, hogy hagytam Luhant segíteni.
Gondoltam miután befejeztük majd elmegy, és minden visszatér a rendes kerékvágásba. De Luhan nem szándékozott mozdulni mellőlem, ugyanakkor meg se szólalt. Csendben ültünk és én persze megint elkezdtem gondolkodni... Most komolyan, nekem nem hiányoznak a rossz gondolatok mikor Luhan a közelemben van, de mindig jönnek... Csak egyszer végre elmúlnának, nagyon örülnék neki. Ráadásul most pont kezdtem élvezni Luhan társaságát így a csöndben. Csak mindig befeketítik az emlékek... Igazából csak arra emlékszem tisztán, hogy akkoriban nagyon fájt minden és nem tudtam mit csinálni... Na hát, a depresszív gondolatokkal együtt jár az is hogy én lelépek, minél messzebbre.
Felálltam és leporoltam a talárom.

- Én most szerintem megyek, köszi hogy segítettél... - megengedtem magamnak egy apró mosolyt Luhan felé, de már azonnal siettem is el onnan, vissza a klubhelyiségbe. Baekhyun nem volt ott, szóval úgy döntöttem elmegyek aludni. Vacsorázni már nem volt kedvem lemenni.

Luhan

Elég jó érzés volt, hogy Minseok általam értette meg az épp aktuális anyagot SVK-ból. Direkt ott maradtam vele miután végeztünk, bár ő nem sokkal később távozott...Viszont jó jel, hogy rám mosolygott. Már pár éve csak a hűvös pillantásokat kaptam, szóval ez így most jól esett. Egy tíz perccel távozása után én is úgy döntöttem, hogy bemegyek, mert egyébként is vacsoraidő volt már. A Nagyteremben leültem Xing és Chen közé az asztalunkhoz.

- Chanyeol hol van? - kérdeztem miközben benyomtam egy hatalmas falat csirkét.

- Szerintem előkészül a kviddics szezonra. Ebben az évben valamiért csak most kezdődnek majd a meccsek, szerintem jövő héttől lesznek edzéseitek is...de lehet már most hétvégén is - válaszolt Yixing csámcsogva.

- Hm - bólintottam. Chanyeol a Griffendél kviddics csapatának a kapitánya. Ő az őrző is egyben, én pedig fogó vagyok.
Hamar végeztünk a vacsorával és már csak mikor kifelé mentünk esett le, hogy nem láttam Minseokot vacsorázni. Furcsa...

Az ágyamban feküdtem, mikor gondolataim Minseokra terelődtek...megint. Nem tudom, mióta újból látom néha, és beszélünk is szinte folyton ő jár a fejemben. Nem tudom megérteni mi történhetett...hiszen szinte egy teljes évig elválaszthatatlanok voltunk (már amennyit sikerült találkoznunk így, hogy különböző házakba kerültünk).

*visszaemlékezés/első évben*

Izgatottan szaladtam a Hugrabug klubhelyisége felé. Bimba professzor a legutóbbi órán azt mondta, hogy a következőre hozhatunk egy partnert, aki segít, de csak olyat, akivel nincs közös óránk és jó barátunk. Mintha valami olyasmit mondott volna, hogy szórakoztatóbb úgy a feladat, amit csinálni akar, ha mindenkivel egy nagyon jó barát van. Ahogy odaértem bemondtam a jelszót (Minseok mindig elmondta, hogy be tudjak menni, ha nagyon keresem őt), és gyorsan beszaladtam. Ahogy sejtettem Minseok a kandallónál ült egyedül.

-Hé, Baozi! A délutáni gyógynövénytanomra jönnöd kell velem, vihetünk partnert és tudom, hogy amúgy is szereted a tárgyat!

- Lu-ge szia! Nem igazán adsz választási lehetőséget - röhögte el magát - persze hogy megyek.

A délutáni órák kezdetéig ott maradtam nála, majd jött velem az órára. Kiderült, hogy mandragórát fogunk átültetni...

-Minseok...mi az a mandragóra? - suttogtam oda barátomnak, mert semmiképp sem akartam magam leégetni az osztály előtt azzal, hogy megkérdezem a tanárt.

- Egy növény, egyértelműen - nevetett fel Minseok, de nem gúnyosan, amiért nem tudtam, inkább csak olyan aranyosan - Mandragórás Gyógysziruphoz használják a legtöbbet, úgy olvastam - itt le is zárta a témát és figyelt tovább a tanárra. Én pedig már meg se akartam említeni, hogy mi a jézuskámra jó az a szirup. Még csak elsős voltam, na.

Hát alapvetően ez az "izé", ami mandragóra néven fut, egy borzalmasan idegesítő hangon visító, elviselhetetlen "lény". Képtelen voltam megérteni, hogy miért lenne ez a feladat jobb barátokkal. Ez így is úgy is borzasztó...de azért jó volt Minseokkal egy órán lenni, mindig csak a Mardekárral voltunk.

*emlék vége*

Elmosolyodtam miközben az oldalamra fordultam. Egészen hasonlít a mostani helyzethez ez az apró emlékem. Csak most már véglegesen együtt leszünk pár órán. Elhatároztam, hogy újra közel kerülök Minseokhoz és így egy bizakodó mosollyal az arcomon aludtam el.